Judit (49)
Egy hosszú és nehéz házasság lezárását követően, a nulláról újrakezdés megoldásait keresve, kissé kanyargós úton jutottam el Gáborhoz.
Már jó ideje jártam pszichológushoz, de sikertelenül küzdöttem a traumáim feldolgozásán, önmagam újjáépítésén. Ekkor láttam meg egy hirdetést, amiben egy szimpatikus férfi pont az én problémáimra ajánlott hatékony megoldást. Először átsiklottam rajta, gondolván, mindenki az ő, saját megoldását tartja a leghatékonyabbnak és most itt egy újabb hasonló, de a masszázs miatt mégis adtam ennek egy lehetőséget. Nagyon fáradt voltam már testileg is és épp azon is gondolkoztam, hogy jó lenne elmenni egy masszázsra. A jelentkezésem után izgatottan vártam és néhány nap múlva egyszer csak megcsörrent a telefonom. Egy nagyon kedves és határozott férfihang szólt bele.
Átbeszéltük a problémáimat és igazán nem is volt kérdés számomra , hogy ezt az coaching-masszázs kombit szeretném kipróbálni.
A lelki terhek annyira nyomták már a vállaimat, hogy mozdulni is alig tudtam, kimondottan örültem a masszázs lehetőségének.
Az első találkozásunk előtt kicsit féltem és izgultam, hogy megint „lyukra futok”, de hamar kiderült,hogy egy valóban érdeklődő, megértő, támogató emberrel találkoztam. Nála nem éreztem azt, mint korábban a pszichológusnál, hogy nehezemre esik megnyílni.
El tudtam mondani neki, hogy nem tudok felhőtlenül örülni annak, hogy végre szabad lettem, a saját magam ura vagyok, ehelyett azt érzem, hogy az életem minden területén csak kudarcok érnek. Nem
jutok egyről a kettőre, a sok probléma és teher betemet, az erőm elhagyott, kezdek belerokkanni a helyzetbe.
Szeretnék embereket magam köré, de nem merek nyitni. Nem merem előszedni a régi barátokat, mert úgy érzem, nem értenének meg, szégyenkeznem kellene a helyzetem miatt.
Nem tudom magam értékelni, azt érzem, hogy egy óriási csődtömeg vagyok. Szeretnék társat és nyugalmat, de így a kutyának sem kellek.
Elmondta, hogy azok jó része, akik – hasonlóan hozzám – válás után, ötven örüli emberek, magányosan kénytelenek újrakezdeni az életüket, nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint én. Van, aki többel, van aki kevesebbel, de mindenki küzd.
Megállapítottuk, hogy elég mélyen vagyok a gödör alján, de nem lehetetlen kimászni onnan. Gábornak őszintén el tudtam mondani mindent, szinte már olyan, mint egy igazi barát.
Nem ítélkezik, nem kritizál, nem hibáztat, hanem pont ellenkezőleg, Biztat, segít, hogy meglássam az adott helyzetben lévő lehetőségeket. Felráz, próbál kihúzni abból a mély gödörből, irányt mutat és inspirál.
Ez a munka azóta is tart és még biztosan el is tart egy ideig. Néha már sajnálom is őt, hogy mekkora feladatot adtam neki azzal, hogy jelentkeztem nála, de ő töretlenül húz, emel, tol előre, amiért nem tudok neki elég hálás lenni.
Azt gondolom, hogy nagyon jól döntöttem amikor konzultációra jelentkeztem, mert sikerült a gondolkodásomon változtatnom. Ma már rend van körülöttem, a fejemben is és van célom, ami azért is fontos számomra mert a két gyerekem is észreveszi a változást. Ezt jelzik is felém, ami szintén megerősít abban, hogy megtaláltuk az utamat és jó érzéssel tölt el, hogy a saját utamat járom és nem alárendelve magamat valaki másénak.
Nagyon köszönöm, Gábor!
Kriszti (44)
Gábor hirdetését látva és elfogadva a mentem el egy Margitszigeti programra. Már volt
többször is előtte, de mindig csak nézegettem a felhívást. Kíváncsian vártam a találkozót, hogy milyen módon hat majd a lelki fejlődésemre az alkalom. Sok minden dolgozott bennem párkapcsolat, önbizalomhiány, testsúlyom kérdéskörében. Úgy éreztem ezekben kell fejlődnöm. A beszélgetés, a többiekkel egy kötetlen, jó hangulatú, tapasztalatokon és megéléseken alapuló eseménnyé alakult, amit szívesen folytattam volna még máskor is. Sajnáltam, hogy ránk sötétedett és mennünk kellett haza. Jó érzésekkel, jó hangulatban hallgattam a találkozón, hogy Gábor egyik szolgáltatása teljesen egyedi. Az életvezetési konzultáció és a masszázs összekapcsolása. Egyik lány hazafelé menet említette, hogy ő már több alkalommal volt Gábornál és ajánlja, hogy próbáljam ki. Neki nagyon sok minden változott pozitív irányba az életében, például párkapcsolat terén. Így kezdtem el járni Gáborhoz mentálmasszázsra.
Eleinte elég nehezen tudtam magamról beszélni és megfogalmazni, amit gondolok azt is csak összevissza. Észrevettem, hogy ha már beszélek dolgokról az már egy jó dolog. Sok feladatom van és halogattam azok elvégzését vagy inkább el sem kezdtem. Ebben már változtam úgy érzem. Már nem félek elkezdeni dolgokat és kis lépésekkel haladok a céljaim felé. Jelmondatom: Csak kezd el!
Az őszinte beszélgetések mellett sokat segített még a masszázs. Jó volt a sok stresszre és a feloldódásra. Nőiességemben is van fejlődés és lassan ugyan, de elkezdtem sportolni újra. Úszni járok, biciklizem és egy hét múlva randim lesz, amit nagyon várok már. Azt gondolom, hogy a Gáborral együtt töltött órák sokkal többet adott mintha egy sima beszélgetés lett volna, mert ez alatt a másfél órák alatt több érzékszervem volt egyszerre bekapcsolva és működtetve, hogy ezek által is változhassam.
Mélyebb és összetettebb megélésekre adott lehetőséget, amit nagyon köszönök Gábornak. Minden korosztálynak ajánlom hogy ne féljenek kipróbálni ezt az egyedi és nagyon hasznos mentális szolgáltatást.
Fanny (26)
Régóta küzdök saját magammal. Annak ellenére, hogy még csak 19 éves vagyok, jóval több mindent kellett megélnem és hamarabb kellett felnőnöm, mint egy átlagos korombelinek. Egészen régen kezdődött ez a küzdelem, többször voltam pszichiátriai kezelés alatt is. Volt amikor fel is adtam, egy hónapot töltöttem zárt osztályon.
Röviden ezek arra jók voltak, hogy a legnagyobb sz@rból kiszedjenek, hogy ne legyek abban a tudat állapotban, ahol megoldás a halál. Múltbéli sérelmeken is segítettek, de azon nem, hogy ki is vagyok most én, és merre induljak az életem útján. Szóval ahogy én mondtam “megoldok magamnak mindent”.
Ideig óráig elhittem magamnak, hogy nem vagyok megrekedve, de ebből az állapotból mindig csak visszaestem, de nagyon. Fogalmam nem volt hogy mégis mit csináljak, de azt tudtam, hogy már nagyon sok féle szakember segítségét vettem igénybe. Bár nem gyakran tettem ilyet, édesanyámhoz fordultam hogy mi tévő legyek, mire ő megmutatta nekem Gábor weboldalát.
Nem igazán hittem én már a módszerekben, de valamiért mégis nagyon szimpatikus volt számomra. Amikor felhívtam Gábort nagyon szimpatikus volt, hogy egyértelműen előre tekint és nem a múltamba akar visszavezetni. Ott már voltam épp eleget.
Egy nappal az első alkalom, előtt ért véget a két éves kapcsolatom és csak a negatív oldaláról voltam képes nézni az életem.
Emlékszem hogy csak úgy ömlöttek ki belőlem a lelkem fájdalmai és az egészet végig sírtam. Ott éreztem először azt, hogy nem az a vége, hogy elsírom a bánatom és hazamegyek hanem hogy elkezdjük keresni, hogy én hogyan tudnék elindulni a legjobb énem felé. Ez tényleg rólam és arról szól hogy megtaláljam magamat. Hogy tényleg fontos, hogy hogy vagyok. Aznap elindult bennem egy másik gondolkodásmód, már nem voltam annyira összetörve. Ezzel a gondolkodásmóddal együtt jöttek velem szembe a pozitív dolgok, amik eddig is ott voltak, csak én nem figyeltem rájuk. Mondta is nekem Gábor a második alkalommal amikor beléptem hogy sokkal jobban nézek ki és őszintén sokkal jobban is éreztem magam.
Az összes magyarázatot megtaláltam anélkül, hogy állást foglalt volna igen vagy nem mellett. Kicsit olyan mintha egy szupererő került volna a kezembe, amit hogy ha teljesen megtanulok használni, megállíthatatlanná tenne.
Ezelőtt még sosem hallottam semmi ehhez hasonlóról, de több év egy helyben ácsorgás után ma már el tudom hinni, hogy két hónap alatt egy erő, egy képesség került a birtokomba, amit Gábornál tanultam.
Hitt bennem, addig amíg én is elkezdtem hinni magamban.
Nagyon sok mindent láttam, sok nagyon mélyen lévő embert is, főleg a zárton és őszintén receptre írnám fel nekik azt amit te csinálsz.
Visszanézve annyira egyszerű volt az egész így és köszönöm hogy azok a 90 percek amiket nálad töltöttem, valóban rólam szóltak és értem voltak.
Brigi (47)
11 évnyi párkapcsolat lezárását követően, 2 évnyi önismereti munka után, kislányom felügyeletét
önállóan ellátva lavíroztam a munka és a magánélet között, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Közben az exemmel való hosszadalmas jogi procedúrában is benne voltam. Úgy éreztem, hogy
egy helyben toporgok. Se előre, se hátra, csak a mindennapi túlélésért küzdöttem, ahol én teljesen háttérbe szorultam.
Folyamatos idő hiányban szenvedtem, valahogy nem találtam a helyem.
Ilyen állapotban találkoztam Gábor hirdetésével, mely már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet, ezért jelentkeztem. Megszólítva éreztem magam, mint ha hozzám beszélne. Legnagyobb meglepetésemre egy nap múlva már hívott Gábor.
Telefonon részletesebben is beszéltünk az elakadásaimról és arról, hogy együtt mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy ezen túl lendüljek.
Az első alkalomra kissé bizalmatlanul, ugyanakkor kíváncsian mentem. A beszélgetés végére azonban elszállt minden bizalmatlanságom, mert éreztem, hogy kitűnő szakember ül velem szemben. Eddig összesen 5 alkalommal vettem igénybe, rendre minden minősítés és ítélkezés nélkül Gábor úgy kérdez, hogy egy idő után megtaláltam a saját válaszaimat.
Látványosan elindultam a 10-es skálán felfelé. (Első találkozásunkkor ez 2-es volt és jelenleg 8-as.) Az egyes alkalmak után úgy éreztem, hogy az első és legnehezebb alkalom után bátran, korlátok és tagadás nélkül tudok beszélni a lelki problémáimról és a következő alkalmak már mind könnyebbek voltak. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Ami a még fontos, hogy tudatosan beépítettem az énidőt az életembe, aminek egyik eleme lett ez a minőségi beszélgetés. Tudatosan teszek azért, hogy nehogy rossz irányba forduljak. Sokkal rugalmasabban tudok lavírozni a munka és a magánélet között, a jogi procedúra is lezárulni látszik és úgy néz ki, hogy a szerelem is beköszönt az életembe.
Igazolni ugyan nem tudom, de érzem, hogy Gábor támogatása nélkül ez nem ment volna. Köszönöm, hogy elindított ezen az úton, melyért örökké hálás leszek.
Tímea (43)
Nagyon megörültem, mikor születésnapomra a páromtól a virágcsokor mellé egy életvezetési konzultációt kaptam ajándékba. Sajnos a férjem nem az a tipus, aki nagyon kedvelné a lelkizést, de ő is érezte, hogy egyikünk sem érzi jól magát a kapcsolatunkban. Nem tudtam pontosan, hogy mit is takar majd egy szakemberrel eltöltött óra, de lelkileg nagy nyomás volt rajtam. Jó érzéssel töltött el, hogy ezeket a számomra fárasztó dolgokat egy szakemberrel beszélhetem meg. A férjemmel elkezdtünk távolodni egymástól, feszültek voltunk a két gyermekünk irányába is és szerettem volna ha a problémánkra objektíven néz rá egy szakember. Az külön is jól esett, hogy a férjem is hasonlóan látott minket. Kicsit igazságtalammak éreztem hogy csak engem küld, de bíztam abban, hogy egyszer majd ő is elkisér.
Gábor már első alkalommal jól rávezetett, hogy hogyan is tudnám kezelni a felgyülemlett problémáinkat. Négy alkalommal jártam Gábornál, de már a második alkalom után érezhető volt a változás. A férjemre, magamra és a problémáinkra is másként kezdtem tekinteni és elkezdtünk visszatalálni egymáshoz, ami a gyermekeinkre is pozitív hatással volt. Újra őszintén tudtunk nevetni és jól érezni magunkat. Fontos megemlítenem, hogy a férjemmel párban is voltunk két alkalommal és ez a két alklalom elindított minket újra egymás felé.
Gábor nagyon pozitív, megnyugtató személyiség. Rengeteg energia sugárzik belőle. Ezt a nyugodt, iránymutató kérdései közben végig éreztük mindketten.
Őszintén ajánlom mindenkinek, mert megoldásomat megtaláltam, illetve megtaláltuk, pedig a férjem korábban teljesen elzárkózott az ilyen tipusó segtségtől. Ebben nagy szerepet játszott Gábor személyisége is. Ma már újra boldog házasságban élünk és ezért örökké hlásak leszünk.